Testvérvárosok az európai polgárokért

Keresés

A tartalomhoz

Főmenü:


2010




Tisztelt Olvasó!

Egyek Nagyközség Önkormányzata pályázatot nyújtott be az Európai Bizottság által kiírt pályázatra. A pályázat eredményeként 8196,41 EUR-t nyertünk a program megvalósítására, mely összeget a rendezési, utazási költségek finanszírozására használunk fel.
Önkormányzatunk ezt a programot az "Egyeki Vigasságok" nevű falunap köré szervezte, melynek mottója:
Egyek bemutatkozik. Ennek keretében tartalmas és sokak érdeklődésére számot tartó programot valósítunk meg.
Célunk az, hogy az évek óta meglévő kapcsolatainkat tovább erősítsük, és a résztvevő települések polgárai között informális és személyes kapcsolatok alakuljanak ki. Ezeknek a találkozóknak kell erősíteni az európai integráció iránti elkötelezettséget, az európai népek barátságát, melyet aktív részvétel keretében kell megvalósítani.Ennek keretében három önkormányzat találkozik Egyeken. A Lengyel testvérvárosunk Radzyń Podlaski, és a Romániai Kispereg küldöttei. A program során számítunk a fiatalok aktív részvételére és a hátrányos helyzetű személyek közreműködésére. A programok nagy hangsúlyt helyeznek a nemek közötti egyenlőség megvalósítására.

A rendezvény lebonyolításában kiemelkedő szerepet szánunk a "Móra Ferenc Általános Iskola" tanítóinak, tanárainak és tanulóinak, bevonjuk az Egyeki Sportegyesület aktivistáit, a "Szöghatár" Kft vezetőit és dolgozóit. A találkozó keretében sokszínű programot kínálunk.
Lesznek:
Kézműves foglakozások, (nemezlabda készítés, körömfonás, csuhébaba készítés, gyertyamártás, mézeskalács és cukortorta készítés, stb.).
Sport foglalkozások, népi játékok.
Előadások az Európai Unióról és annak központi kérdéseiről, melyet tanáraink, képviselőink és Egyek lakói segítségével oldunk meg. Játékos vetélkedő keretében adunk számot az ismeretekről.
A résztvevők megismerkednek a magyar népzenével, országaik irodalmával és történelmével, Egyek szűkebb és tágabb környezetével, nemzeti ételeinkkel.
Hittanos tábor keretében megismerjük egymás egyházi hagyományait és gyarapítjuk hitbeni ismereteit.
Kidolgozzuk a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztésének irányait.
Elindítjuk egy jogi személyiséggel bíró testvérvárosi egyesületet megalakítását, mely a jövőben szervezi és irányítja a három település kapcsolatait.
Tisztelt Egyeki Olvasónk!
Remélem találtak a programok között olyat, mely érdeklődésére tart számot. Örömmel látjuk rendezvényeinken, találkozóinkon. Jöjjön el, s kerüljön egy kicsit közelebb EURÓPÁHOZ!
Üdvözli és tisztelettel meghívja ÖNT rendezvényeinkre:

Szincsák Ferenc polgármester






Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez.
Ez a kiadvány (közlemény) a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelossé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért.


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe