Bemutatkozás
Tiszakeszi egy 2600 lakosú település Dél-Borsodban, a Tisza partján. Hazánk  leghátrányosabb helyzetű településeinek egyike. Az itt élők nehéz szociális körülmények  között, a településhálózatban is elszigetelve élnek, mivel községünk csak egy úton  közelíthető meg. Intézményünk története a település református gyülekezetének  történetével kezdődik, melyhez egészen 1716-ig kell visszatekintenünk a múltba. 1948-  ig – az államosításig – mindig működött református iskola községünkben. Közel 50 évi  szünetelés után 1996-ban indult újra a református oktatás az önkormányzattól  visszakapott 2 épületben. Az iskola felmenő rendszerben épült ki 8 évfolyamossá. A  létszám növekedése mellett szükségessé vált az iskola épületének fejlesztése és bővítése.  A különálló tantermeket is felhasználva egy egységes, a mai kor követelményeinek  megfelelő épületet sikerült létrehozni nagy erőfeszítések árán 2001-re. Jelenleg 140  tanulónk van 8 tanulócsoportban, mely mutatja, hogy kis létszámú osztályokban,  családias légkörben dolgozunk. 15 pedagógus és 4 alkalmazott végzi nevelő-oktató  szolgálatát intézményünkben. Diákjaink meghatározó szociális háttere miatt  tevékenységünk elsősorban a színvonalas alapképzésre koncentrál. Szeretnénk őket  biztos tudással, szilárd erkölcsi alappal felvértezni, hogy hátrányaikat leküzdve  boldoguljanak az életben. A lemaradókat felzárkóztató foglalkozással segítjük, a  tehetségeseket egyéni fejlesztés keretében, versenyekre való felkészítéssel  bontakoztatjuk ki. Mindenki számára elérhetőek szakköreink, működik  cserkészcsapatunk, a művészeti nevelést a Diamond Dance Alapfokú Táncművészeti  Iskola biztosítja. Nagy hangsúlyt helyezünk a hitéleti nevelésre. A hétkezdő áhítatokat  templomunkban gyülekezeti lelkészünk tartja, míg a hét többi napján iskolánk aulájában  pedagógusaink áhítatain vesz részt minden tanuló. Féléveinket csendesnappal kezdjük,  hitoktatóink minden vasárnap gyermekistentiszteletet tartanak. Heti két órában  református és római katolikus hit- és erkölcstan oktatásban részesülnek diákjaink , ki- ki  felekezete szerint.