Galéria
2009. novemberében, tehát még a múlt tanévben indult "Többet ésszel" című számítástechnika versenyre, iskolánkból két tanuló nevezett be. A fizetős internetes verseny végeredményéről csak most, 2010. szeptemberében kaptunk értesítést a verseny szervezőitől, amire ismét büszkék lehetünk.
A verseny 2009. novembertől - 2010. májusig tartott, 7 fordulón keresztül.
Minden hónapban 1 feladatsort kellet a versenyzőknek interneten megoldani, amely 12 feladatból állt. A tanulóknak mind hardveres, mind pedig szoftveres tudásukról számot kellett adniuk a feladatok megoldása folyamán.
A "Többet ésszel" című számítástechnika versenyen a 7. évfolyamon:
Veres Enikő I. helyezést,
Konkoly Vivien III. helyezést ért el.
Az idei tanévtől már végzős tanulóinknak gratulálunk, akik most egy másik versenyben mérik össze tudásukat.
Bódi István
felkészítő tanár